Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Azoknak annyi gyerekük volt, mint a rosta lika, még eggyel több. A szegény embernek volt két ökröcskéje, s mindennap elment az erdőbe szántogatni. Egyszer, amikor szántogatott, hall valami sírást.
– Mak-mak-mak!
Megy oda, nézi, ugyan mi lehet az a sírás, hát egy jókora nagy medve verekedett egy kicsi nyulacskával. Pofozta a medve erről is, arról is a nyuszikát. Nagyot kacagott a szegény ember, amikor ezt meglátta. Megharagudott a medve.
– Megállj, te szegény ember, kikacagtál!
– Hát hogyne kacagtalak volna – mondja a szegény ember -, amikor egy ekkora hatalmas nagy medve megver egy kicsi nyulacskát!
– Na, megállj, te szegény ember, most megeszlek téged is s az ökreidet is!
Megijedt a szegény ember, hogy most mi lesz.
– Jaj, medve, ne egyél meg! Nekem otthon sok-sok gyermekem van, s ha én nem szántom fel a földet, nem lesz búza, nem tud a feleségem kenyeret sütni, mit esznek a gyermekek akkor? Várj estig, estig szántogatok, este gyere ide, s akkor megehetsz engem is, az ökröket is.
– Jól van – egyezett bele a medve, és elment be az erdőbe.
A szegény ember szántogatott tovább, de olyan szomorú volt, hogy nem is tudta, mit csináljon bánatában. Ahogy búsul, szántogat, arra jött egy róka.
– Hallod-e, te szegény ember, miért búsulsz te olyan erősen?
– Hogyne búsulnék – sóhajtotta a szegény ember -, amikor estefelé idejön a medve, s megesz engem. –
Azzal elmondta a szegény ember, hogy járt.
– Hát ezért te egyet se búsulj!- vigasztalta a róka. – Mit adsz nekem, ha én, kisegítelek téged a bajból?
– Mit adhatnék? – tűnődött a szegény ember. – Nincs nekem semmim se.
– Van-e kilenc tyúkod és egy kakasod?
– Hát az akad – felelte a szegény ember.
Azt mondja a róka:
– Hát, hogyha nekem adod, akkor én segítek rajtad.
– Neked adom! Este jöhetsz érte – Ígérte meg a szegény ember.
A róka erre tanítani kezdte:
– Tudod, szegény ember, én estefelé egy kicsit hamarabb idejövök, s bebújok egy bokorba, mikor a medve idejön, hogy téged s az ökröket megegyen, akkor én elkezdek tülkölni: ,,Tü-tü-tü . . . tü-tü-tü . . . tü-tü-tü.” Azt kérdi erre majd a medve:
,,Mi teszen úgy, szegény ember?” Te meg azt feleled: ,,Én megmondom. Jönnek a vadászok, medvét akarnak lőni.” A medve könyörögni fog: ,, Bújtass el, szegény ember!” S te akkor, szegény ember, vegyél elé egy zsákot, s mondjad: ,, Bújjál bele ebbe a zsákba, medve.” Mikor belebújik, kösd be jól a zsákot. Én kibújok a bokorból, s megkérdezem, mi van ebben a zsákban. Te mondjad, hogy egy szenes tuskó. Én meg azt felelem, hogy nem hiszem el. ,,Ha szenes tuskó, vágd bele a fejszédet!” S akkor te – zsupsz! – belevágod a fejszédet, s a medve megdöglik. Jó lesz?
– Jó – bólintott rá a szegény ember.
Azzal a róka elment.
Estefelé visszajött, s elbújt a bokorban. Cammog a medve: brumm-brumm.
– Na, most, szegény ember, megjöttem, megeszlek téged is meg az ökreidet is.
– Jól van – horgasztotta le a fejét a szegény ember -, egyél meg.
Akkor csak elkezd valaki tülkölni: ,,Tü-tü-tü . . . tü-tü-tü…”
A medve megijedt.
– Mi teszen úgy, szegény ember?
– Biztosan jönnek a vadászok, medvét akarnak lőni.
– Jaj, jaj, bújtass el valahova, úgy félek! – kérlelte a medve.
– Hova bújtassalak? Itt van egy zsák, abrakot hoztam benne az ökröknek, bújj bele!
Hamar belebújt a medve, a szegény ember jól bekötötte, s akkor kibújt a bokorból a róka, odament, megtapogatta a zsákot:
– Mi van ebben a zsákban, te szegény ember?
– Hát egy szenes tuskó.
– Nem hiszem el – kiáltotta a róka.
– De ha az van benne.
– Hát, ha szenes tuskó, vágd bele a fejszédet!
A szegény ember – zsupsz! – a medve fejébe belevágta. Megdöglött a medve. Azt mondja a róka:
– Na, te szegény ember, megígérted, hogy adsz kilenc tyúkot meg egy kakast. Én este elmegyek érte.
Hazaballagott a szegény ember, kifogta az ökröket, bement, megvacsorázott, lefeküdtek. Egyszer csak kopogtat valaki.
– Tessék, ki az?
– Én vagyok a róka, eljöttem a kilenc tyúkért s a kakasért.
– Jól van, na, várjál, felöltözöm- kiáltotta ki a szegény ember. Pedig esze ágában sem volt felöltözni.
Odaszólt a gyermekeinek:
– Ugassatok!
A gyermekek, a kicsikék vékonyabb hangon, a nagyobbak vastagabb hangon rákezdték:
– Hú-hú -hú …
A róka elkezd fülelni.
– Hát ez mi? Mi teszen úgy, te szegény ember?
– Jaj, jaj – sopánkodott a szegény ember -, az este véletlenül nyitva felejtettük az ajtót, s bejött egy csomó kutya az ágy alá, most nem tudom visszatartani őket. Megérezték a szagodat, s ki akarnak rontani.
– Jaj, jaj – ijedezett a róka -, fogd meg őket, szegény ember, hogy tudjak elfutni!
A szegény ember tette magát, hogy fogja vissza a kutyákat, közben noszogatta a gyermekeket:
– Hangosabban ugassatok!
– Hu-hu-hu. . .
Ugattak, ahogy csak a torkukon kifért. A róka – uzsgyi, vesd el magadat! – úgy elfutott be az erdőbe, hogy vissza se nézett többet. A szegény ember a feleségével, a gyermekeivel, az ökröcskéivel még ma is boldogan él, ha meg nem halt.
